Döme, Bercel és Huba

Mai állapot

Olyan volt az éjszakánk, mintha megint lenne egy újszülöttünk, éjszaka 2 óránként ébredt Huba, és 30-40 percekig kellett babusgatni, tisztába tenni, szódabikás vízzel lemosni, tutujgatni… Az arcuk már pörkös, de a pelenka alatt rémek laknak. Meg a lábujjak között :S Tovább

A kis birkák

Szerdán megjelentek az első pöttyök Bercin is, másnapra Hubán. Pontosan az általam kalkulált legkorábbi időpontban. Rajtam viszont egyetlen egy sincs azóta sem, úgyhogy minden tényeken alapuló tudományt félretéve, nagy valószínűséggel én fertőztem meg az 5 héttel ezelőtti, lehetetlen megjelenésű övsömörömmel Dömét, és ő fertőzte tovább a kicsiket.Ha a bárányok bejövetele nem is a hagyományos úton […] Tovább

A bárányok hallgatnak

A legrosszabb a vasárnap és a hétfő volt, ma már mintha kicsit javulna a helyzet. Éjjel fél 3-ig semmit nem aludtunk Dömével, annyira viszketett neki. Akkor viszont sikerült rábeszélnem egy zuhanyra, és utána tudott is aludni fél 8-ig (én persze nem, mert Huba fél 7 előttre kialudta magát…).Nem tudom, hogy a betadinos folyékony szappan, vagy […] Tovább

Nyáj van, nyáj!

Húszévnyi félelem alól szabadultam fel, amikor péntek este megláttam a kádban, hogy Dömét ellepik az apró hólyagocskák. Megérkezett a bárányhimlő!Mivel sem a fiúk nem voltak még, sem én, így úgy néz ki, nyárig már ki sem jutunk a házból…Ennek örömére a Zapjuk meg is nyírta őket, hogy könnyebben kezeljük majd a fejbőrön lévő pöttyöket. A […] Tovább

Bubek kalandjai

Bubek és Mogyoró mítingel:) Kiszúrják a lesifotóst… …próbál kedvesen a lelkemre hatni… … próbál ész érvekkel… … majd megpróbálja egyszerűen erőszakkal:) Ádáz bosszút forral…   az ötletet tett követi, megpróbál kihozni a béketűrésemből, és keresi a határt, amikor eldobom a kamerát… … és megtalálta! Nem lett baja, ennél lejjebb már nem esett, bár én magam […] Tovább

Ööö...

Jaj, hát szörnyen érzem magam, hogy ennyi idő kimaradt! Még azt sem mondhatom, hogy mert nem történt semmi, mert nagyon is történt!A legnagyobb hír talán az, hogy Huba 10 hónaposan elindult! Nyilván még ezt sem volt módom normálisan levideózni, de az első lépéseket megörökítettem 🙂   Volt még egy szülinap is, Döme négy éves lett! […] Tovább

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!