Kértem, hogy a köldökzsinórt addig ne vágják el, amíg pulzál, és ezt meg is várták türelmesen, majd a Zuram vágta el.

Meglepő volt, hogy úgy jött ki a méhlepény, és úgy hoztak rendbe, hogy mind a gyerek, mind a Zuram bent volt, ez nekem így sokkal jobban tetszett.

Varrni csak annyira kellett, amennyit belül repedtem egy picit, no meg valamikor valamiért véletlenül belenyisszantott a szeméremajkamba a szülésznő (hopp, mibe vágtam bele? – eltaláltál egy vénát!), a Zuram mondta, hogy csak úgy spriccelt ütemesen a vér kis sugárban… Szóval oda kaptam egy bumszlit, amit aztán már lent a kórteremben szedett ki az éjszakás.

Én euforikus hangulatba kerültem, és örömömet fejeztem ki a dokimnak, közöltem vele, ezentúl szólíthat Margitnak (eddig is így szólított a huligán!:D). Ő félig felvont szemöldökkel nézett rám, ekkor láttam meg rajta, mennyire kész van, szerintem azt se tudta, épp hol van (pénteken bejött megnézni a kórházba, akkor sem nézett ki jobban, mint kiderült, azóta se aludt jószerével…).

Később elvitték Hubát, lemérni, lemosdatni, de ugyanúgy csupaszon, egy törölközőbe csavarva kaptam vissza, akkor szopizott is egy kicsit.

 

Majd elvitték felöltöztetni, ahol a Zuram jól megizzadt, mert persze a kikészített ruhák kicsik voltak rá, de szerencsére a kórházi táskámban talált Hubára valót 🙂

 

Hát így történt…