Sose hittem, hogy egyszer ilyenről is tudok írni, de Döménél végre megindult a gyerekszáj!:)
Amikor a Zapja esténként a hálónkban betesz neki egy mesét, egyből küldi is ki, hogy : Arra, szia!
Tegnap a Zapja dohogva válaszolta neki: Nagyon ideszoktál… Mire Döme: hát peeeeeeeersze! 🙂

Nekünk meg van egy kis szokásunk, ha rossz kedve van, megkérdem tőle:
– Adsz egy puszit?
– Nem!
– És én adhatok?
– Nem!
– Szeretsz?
– Nem!
– És én szeretlek?
– Nem!
– Nem a lóf@szt! (ezen még finomítanom kell, tudom:D) – elkapom és jól megpuszilgatom. Ilyenkor mindig nevetés van.
Tegnap viszont nem várta meg a végét:
– Adsz egy puszit?
– Nem!
– És én adhatok?
– Cerecc? :)))))))
Azt hittem, megzabálom 🙂

És hát kedden megvolt az első nagy örömünnepünk a szobatisztasághoz vezető úton, Döme hosszú üvöltözés után a bilibe kakilt. Igaz, nem ő döntött így, nem ő akarta, viszont nem ellenkezett úgy, mint máskor (csak éppen nem szereti magát a folyamatot…). Persze továbbra sem tudom rákönyörögni, de legalább egyszer már megtörtént 🙂

S ha már tsh: Egyelőre nem lesz harmadik baba 🙁 Felhívtam az endokrinológusomat, 100-ra emeltük az adagot, 8 (!!!) hét múlva kontroll… Így már kijelenthetem, hogy 1 év alatt nem sikerült beállítani a pajzsmirigyemet 🙁 Szóval még két hónapig tuti, hogy óvati üzemmód 🙁